A mai nap során a versenyzők a legjobb 16, illetve legjobb 8 közé jutásért küzdöttek meg egymással mind a Lock on ágon, mind pedig az IL2:FB ágon. A virtuális századok résztvevőit jónéhány külsős játékos komoly kihívások elé állította, így biztosította magának a továbbjutást a legjobb 16 közé.
Hirdetés
Az együtt repülés előnyei elsősorban a legjobb nyolc közé kerülés során mutatkozott meg, hiszen az ide bekerültek túlnyomó többsége valamely virtuális század tagja. Növelte az izgalmakat, hogy a versenyre meghívott vadászpilóták folyamatos tanácsokkal látták el a versenyzőket. A kivetítőknek köszönhetően mind a játékosok, mind a közönség élőben követhette az egyes géppárok közötti kűzdelmeket. A már-már kiegyenlített erőviszonyoknak köszönhetően a utolsó összecsapás, melyben egy igazi és egy virtuális pilóta mérte össze tudását, nem sokkal a zárás előtt ért véget.