Elérkezett a nagy nap: 2004. 06. 11.
Pénteken délután az M1-es autópálya egyik Budapesthez közeli benzinkútjának parkolójában gyülekezünk, majd konvojban indulunk Mosonmagyaróvár irányába. Az oszlopot egyik Su-25-ös pilótánk vezeti, aki úgy látszik megunta, hogy a virtuális légtérben a MiG-ek sebességi fölénye nem kérdőjelezhető meg, és olyan tempót diktál a nagyon is valóságos aszfalton, hogy a „vadászok” kitűnő lehetőséget kapnak a kis magasságú, nagy sebességű közeli kíséret gyakorlására. Hamarosan meg is érkezünk a kastélyból kialakított szállodába, bontunk néhány üveg sört, és rögtönzött állománygyűlést tartunk a folyosón, ahol a legfontosabb napirendi pont a vacsora helyszínének kiválasztása. Egy óra múlva már az asztal körül ülünk és az ételek, valamint a további sörök elfogyasztása közben leginkább Topi és Bagira történeteit hallgatjuk, majd - ki előbb, ki később - visszatérünk szálláshelyünkre.
Másnap egy korai reggeli után indulunk a határ túloldalára, ahol a viszonylag hibamentes navigációnak köszönhetően csak egy kisebb kitérőt teszünk az ideális útvonalhoz képest. A parkoló ijesztően messze van a repülőtértől, de az ingyenesen rendelkezésre álló autóbuszok elég sűrűn közlekednek ahhoz, hogy ez ne okozzon igazi kényelmetlenséget. Rövid séta után bejutunk a kapun és ezzel kezdetét veszi egy élményekkel teli nap.
A statikus sor elején légvédelmi eszközöket tekinthetünk meg, ezek közül az S-300-ast működés közben is: az indítóállványt többször függőleges helyzetbe emelik, de az indítás azért elmarad… Nem sokkal távolabb egy Il-76-os nyitja a repülőgépek sorát. A Lock On nevű szimulátorban ennek egy speciális változatával hajtjuk végre a légi utántöltést, de így az életben egészen máshogy hatnak a méretek, mint a monitoron. Haladunk tovább, nézegetjük, fényképezzük az ismert és kevéssé ismert gépeket, de fél szemünk már a nem túl távol, a fejek fölé magasodó ismerős dupla függőleges vezérsík sziluetten van. Közülünk többen most látnak először igazi Su-27-est. A MiG-29-esek mellé állították ki, így valóban szembeszökő a méretbeli különbség.
Mire odaérünk Topi a kordonon belül beszélget ukrán „kollégáival” és kis idő múltán már mászik is fel a létrán a fülkébe, miközben Steve bőszen filmez. Mi is nagyon mennénk, de "csak" annyit tud elintézni, hogy a kordonon belül testközelből megszemlélhessük és fotózhassuk a gépet. Hát igen impozáns látvány a Darumadár!
Időközben megkezdődnek a repülések is, 29-esek géppárban, egy Gripen, a svájci bemutatókötelék F-5-ösökkel, majd egy W-3A Sokol helikopter látványos bemutatója szórakoztatja a nézőket. Mi még megnézzük a statikus soron kiállított többi gépet - Orao, F-4, A-10, Harrier, Mi-24, Gripen -, kicsit távolabb ezalatt az I. Világháború vadászgépei csatáznak a levegőben, nem sokkal utánuk pedig két MiG-29-es emelkedik fel és kezdi meg egymás elleni harcát.
A sok látnivaló feledteti velünk az idő múlását, de gyomrunk azért jelzi, hogy az ebédre is gondolnunk kellene. Ahogy előbb a statikus soron, most a büfésoron sétálunk végig, csak itt végül veszünk is valamit, evés közben pedig végignézzük a belga F-16-os repülését. Bár igazi kedvenceink az orosz gépek, azért megállapítjuk, hogy az „öreg” Falcon szép is és jó is.
Visszatérve a beton mellé pont felemelkedik a nyolc darab Alpha Jet, a Patrouille de France köteléke. Bemutatójuk színvonalas, de mi már alig figyelünk rájuk, hiszen csak percek vannak hátra a Su-27-es színre lépéséig. Nem váratnak sokáig, nyitányként felzúgnak a Lyulka hajtóművek, és a fejek fölött feltűnik egy fehér orrkúp. Méltóságteljesen gurul el előttünk a hatalmas vadászgép, hogy percek múlva már a levegőben demonstrálja akrobatikus repülési képességeit és erejét. A kobra manőver sajnos elmarad, de annak ellenére, hogy a bal hajtóművének látszólag problémája van, látványosat repül.
A műsor hátralévő része még számos csemegét tartogat, amely ellensúlyozza az időközben meglehetősen változékonyra fordult időjárás okozta kellemetlenségeket. Láthatunk holland F-16-ost, az olasz Frecce Tricolori-t, brit Tornado-t, cseh L-159B-t, francia Mirage 2000-est, a lengyel köteléket, valamint egy olasz G-222-es szállítógép rendhagyó repülését. A jugoszláv Galeb-et és a szlovák L-39-et már az autóbuszmegálló felé haladva nézzük, hiába, az igazi „nagyágyúk” után már nincs ezeknek olyan nagy vonzerejük.
A parkolót elhagyva örömmel nyugtázzuk, hogy nem kell forgalmi dugótól tartanunk, így hamarosan már hazai területen autózunk Budapest felé: a sebesség a tegnap megszokott, de nehezítésképpen most kisebb-nagyobb intenzitással végig esik az eső. Nyolc körül mindenki szerencsésen hazaérkezik, fáradtak vagyunk és éhesek, de ismét egy közös élménnyel lettünk gazdagabbak. Két év múlva ismét SIAD ám a Pozsonyhoz közeli Malacky katonai repülőtéren... |
